Pedagógusok köszöntése

Gránitoklevelet adtak át a Gárdonyi Géza Színházban megrendezett pedagógusnapi ünnepségen Csízy Erzsébet nyugdíjas tanítónőnek, aki hetvenöt évvel ezelőtt szerezte meg diplomáját. A rendezvényen emellett arany, gyémánt vas és rubin okleveleket osztottak ki, és átadták a Pedagógus Szolgálati Emlékérmeket és az egri önkormányzat elismeréseit is.

Nemcsak az ünnepnapon, hanem az év minden napján kiemelt megbecsülést és tiszteletet érdemelnek azok a pedagógusok, akik munkájukat hivatásként végzik- mondta Sipos Imre az Emberi Erőforrások Minisztériuma köznevelésért felelős helyettes államtitkára a pedagógus nap alkalmából megrendezett ünnepségen. Ballagó Zoltán, az Egri Tankerület igazgatója a közoktatást érintő átalakítás kapcsán úgy fogalmazott: komoly előrelépés történt 2013 szeptemberében a pedagógusok társadalmi presztizsének növelését illetően.
Az ünnepségen arany, gyémánt vas, és rubin díszoklevéllel köszöntötték a több mint ötven éve diplomát szerzett pedagógusokat. A 98 esztendős Csízy Erzsébet gránitdiplomát kapott: 75 évvel ezelőtt végzett az Egri Angolkisasszonyok Érseki Tanítóképző Intézetben. Dolgozott többek között Szatmárnémeti mellett és Felnémeten is. Az andornaktályai iskolából vonult nyugdíjba, ahol 23 évig tanított. Mint mondta: számára mindig az volt a legfontosabb, hogy ne csak tanítson, hanem neveljen is, és mindig nagy szeretettel forduljon a gyerekek felé.
Az ünnepségen Habis László polgármester Pedagógus Szolgálati Emlékéremmel köszönte meg a nyugdíjba vonuló szakemberek munkáját. Polgármesteri elismerésben két pedagógus részesült és kiváló munkáért elismerést is ketten kaptak. A közgyűlés öt pedagógusnak ítélte oda az Eger kiváló pedagógusa kitüntetést, Pro Agria szakmai díjat pedig hárman kaptak.

Díjazottak:
Aranydiploma:
dr. Kovách Antalné

Gyémántdiploma:
dr. Asztalos Istvánné
Bán Anna
Oláh Mihályné
Reményi Gizella
Semperger Józsefné
Szabó Mihályné

Vasdiploma:
Hajas Andrásné
Kiss Lászlóné
Kisvarsányi Tiborné
Szeles Károlyné

Rubindiploma:
Hugli Ernőné
dr. Örményi Imréné
dr. Rapi Lászlóné
Tóth Lászlóné

Gránitdiploma:
Csízy Erzsébet

Pedagógus Szolgálati Emlékérem:
Dobiné Pál Ilona, Baloghné Herczeg Katalin, Csicsó Imréné, Csicsó Imréné, Gál Istvánné, Dr. Maczkóné Székely Éva, Murányi Jánosné, Gál Jolán Ildikó, Fekete György, Mérkőy Tibor,Gergely Eszter,Ármán Lászlóné, Sallai Antalné

Polgármesteri elismerés:
Schläfer Anita
Hartai Zsanett

Kiváló munkáért kitüntetés:
Szmigura Lászlóné
Oláh Csabáné

Eger kiváló pedagógusa:
Alaxainé Deák Edina
Jávorszkiné Farkas Judit
Katonáné Hajdu Ilona
Kuderna Ferenc Antalné
Somoskői Lilla

Pro Agria szakmai díj:
Göncziné Utassy Jolán
Muskatal Gabriella
Tózsáné Talyiga Anikó