Közmeghallgatás

Hiányzó fedett buszmegálló, átmeneti ellátó és lakóotthon fogyatékkal élőknek, valamint az ostorosi úti és a Sóház utcai állapotok – nagyjából ezek voltak a legfontosabb témák a közmeghallgatáson. A részvétel alacsony volt: összesen kilencen fordultak valamilyen problémával a közgyűléshez és a meghívottakhoz.

Tíz éve megígérték a Vécsey-völgy csapadékvíz-elvezetésével együtt, hogy fedett buszmegállót kapnak a várállomás környékén – ez volt az első felszólalás a közmeghallgatáson. Sós István alpolgármester azt mondta: a városban sok ilyen pavilon hiányzik, elbírálják, és bízik benne, hogy erre is jut pénz. Berényi Tamás, a Feszt! Eger egyik szervezője köszönetet mondott az önkormányzatnak a támogatásért az egri fiatalok nevében is. A három nap alatt körülbelül tízezer ember vett részt a fesztiválon – tájékoztatta a képviselőket. Habis László szerint ez a rendezvény kiszolgálta a várost és a térséget, sokszínű volt a program; abban bízik, hogy a kulturális alapból ezek az egri programok nyerhetnek támogatást. Radics Istvánné, az ÉFOÉSZ  Heves Megyei Közhasznú Egyesületének elnöke arra kérte az önkormányzatot: illesszék be a városfejlesztési koncepcióba egy fogyatékosok átmeneti ellátója, valamint egy kis létszámú lakóotthon megépítését. Egerben sem olyan hely nincs, ahol átmenetileg, amíg a szülő az ügyeit intézi, be tudnának fogadni értelmi fogyatékkal élőket, sem pedig olyan, ahol értelmi fogyatékos felnőttek élhetnének.
A Lajosváros fejlesztéseiről, közösségi programjairól beszélt az egyik felszólaló, neuralgikus pontként említette a volt 7. iskola épületét, ahol szerinte a Lajosváros központját ki lehetne alakítani. Sós István alpolgármester azt mondta: tárgyalnak arról, hogy önkormányzati tulajdonba kerüljön az egykori iskola területe. Napirenden van az alvárosközpontok kialakítása is. Szó volt a köztisztaságról, az adózásról, a Sóház utca közlekedési rendjéről, itt 200 méteren 16 közlekedési tábla van. Szóba került az is: milyen áldatlan állapotok uralkodnak az ostorosi úton. Nincs járda, nincs megoldva a csapadékvíz- és a szennyvízelvezetés. Köszönetet mondott az eddigi támogatásokért az Egri Vitézlő Oskola elnöke, Csillag Tamás. A tűzben odaveszett 15 ember felszerelése és az összes hadizászló, ezzel az egyesület működése került veszélybe, nem tudják ugyanis vállalni a fellépéseket. Csillag Tamás úgy látja: kibontakozott egy összefogás. Sokan segítettek nekik, nem csak egriek.