Ritkaságok között – elkezdődött az Egri séták sorozat

Elkezdődött az Egri séták egrieknek sorozat. Az első helyszín a Főegyházmegyei Könyvtár, annak barok terme volt. Balogh Ferenc könyvtáros nemcsak a könyvtár történetéről mesélt, hanem bemutatta a legérdekesebb könyveket is. Dr. Renn Oszkár, a Séták szervezője azt mondta: 15-16 helyszínre látogatnak el ezen a nyáron, az itt elhangzó mesék majd szerepelnek az Egri séták nem csak egrieknek következő kötetében is.

Azt szinte mindenki tudja, hogy az egri Főegyházmegyei Könyvtárban találhatók Mikes Kelemen törökországi levelei. De azt biztosan nem, hogy a könyvtár legkisebb könyve mindössze 3 és félszer 3 és fél milliméteres, a legnagyobb pedig 70 centiszer 50 centiméter. Mikes Kelemen levelein kívül Balogh Ferenc informatikus – könyvtáros bemutatott egy Mozart-kéziratot, Goethe dedikációját, az első magyar nyelvű katolikus bibliafordítást 1626-ból. A könyvtárat Eszterházy Károly püspök alapította, 1793-ban nyílt meg 16 ezer kötettel, ma 165 ezer kötetet számlál a könyvtár. Pyrker érsek és Bartakovics érsek különlegességekkel gyarapította a gyűjteményt. A leginkább ismert barokk terem mellett egy új terme és egy folyóirat-olvasója is van a könyvtárnak. Egyre több egri keresi föl, csak úgy olvasgatni.
Az idei első Egri sétán olyan műveket is meg lehetett nézni, amit egyébként nem mutatnak meg a látogatóknak. Az Egri séták egrieknek nyári sorozata ezzel a sétával kezdődött. Dr. Renn Oszkár, a séták szervezője azt mondta: 15-16 helyszínre látogatnak majd el.
Az első öt sétában szerepel a kereskedelmi iskola, a Kepes Központ, a megújult Gárdonyi-ház, és a Széchenyi utca híres lakóival is megismerkedhetnek a séták résztvevői. Minden kedden fél hatkor kezdődnek a séták. A lokálpatrióták közkedvelt sorozata a 7. évadot kezdte, ez volt a 161. séta.