Lány serdülő OB: vereség a rangadókon

A férfi és női vízilabda I. osztályban már befejeződött a bajnokság, viszont az alsóbb osztályokban és a különböző korosztályokban még tart a küzdelem. A lány gyermekbajnokságban a 4. helyen végzett az ZF-Eger. A serdülők két rangadót is játszottak a hétvégén, mindkettőt elveszítették. Rüll Csaba csapata ettől függetlenül tartja negyedik helyét ebben a korosztályban.

Női vonalon, a felnőtteknél a harmadik helyen végzett a ZF-Eger együttese. Az utánpótlásból többen már bemutatkoztak a legjobbak között is, igaz, nem a legerősebb csapatok ellen. Egerben lényegében másfél korosztály hiányzik az utánpótlásból. Ifjúsági játékos nincs sok, mint ahogy serdülő korúból is épphogy kijön egy kezdőre való, ha nincs hiányzó. A képzeletbeli piramis alján, vagyis a gyermek korosztályban vannak a legtöbben. Ezért a felsőbb korcsoportokban is serdülő és gyerek korcsoportúakkal tölti fel a keretet Rüll Csaba, a három utánpótlás korosztály edzője.
A serdülőknél a 4. helyen álló egriek erre a hétvégére két „nagy falatot”, az első UVSE Margitszigetet és a második BVSC-t kapták. Előbbit itthon, utóbbit idegenben. Az UVSE rögtön az elején 7-1-es negyeddel nyitott. Később valamelyest csökkent a vendégek gólerőssége, de a különbség csak nőtt. Egri oldalon Hornyák Stella 4 találatával emelkedett ki, míg a másik oldalon az UVSE felnőtt csapatában is rendszeresen szóhoz jutók, vagyis Kuna, Hertzka és Ritz vitték a prímet. A fehér sapkás egrieknél most is zömében a gyermek korcsoportúak jutottak szóhoz. 20-9-re nyert az UVSE. Másnap a BVSC következett, idegenben. Itt 16-7-re kaptak ki az egriek. A ZF-Eger változatlanul a negyedik helyen áll. Vasárnap 14 órától az 5. Polo SC-t fogadják a Bárány uszodában.