EP választás

Hazánkban a korábbiaknál alacsonyabb részvétel mellett ugyan, de rendben zajlott az európai parlamenti képviselők választása vasárnap. A 21 hazai mandátumból 12-t a Fidesz-KDNP szerzett meg, az Európai Parlamentben pedig a szavazatok összesítése után az Európai Néppárt került többségbe. Egerben az országosnál magasabb, 33 százalékos volt a részvételi arány.

A korábbiaknál jóval alacsonyabb részvételi arány és kevés rendkívüli esemény mellett zajlott az európai parlamenti képviselők választása május 25-én. Reggel 6 órakor nyíltak meg a szavazókörök, sokan munka előtt adták le voksukat.
Egerben 47 szavazókör nyílt meg vasárnap reggel. Volt, aki az egész családot elhozta szavazni és olyan is, aki egy alkalmat sem mulaszt el, hogy véleményt nyilvánítson.
A megyeszékhelyen is lehetett mozgóurnát igényelni. Többen éltek is a lehetőséggel, nekik helybe hozták a szavazólapot.
Összesen hat párt szerzett mandátumot, a 21-ből 12 a Fideszé lett. E mellett az összesített szavazatok alapján Brüsszelben az Európai Néppárt is többséget szerzett.