Éves közgyűlés a Városszépítőknél

Az országzászló felállítása idén az egyik legnagyobb feladata az Egri Városszépítő Egyesületnek. Emellett tervezik még a Buttler-ház környékén lévő, fürdőző nőt ábrázoló szobor felújítását, a park rendezését.

Évzáró rendes közgyűlését tartotta az Egri Városszépítő Egyesület. Elég jelentős összeget fordítottak tavaly a város értékeinek növelésére – fogalmazott Sós István, az egyesület elnöke. Nyertek pályázati támogatást, szponzorok is segítik a munkájukat, többnyire helyi vállalkozók. Tavaly két nagyobb munkájuk volt: az egyik az Egri rege elnevezésű projekt, ehhez több mint kétmillió forintot nyertek az önkormányzattól. Ez a program a belváros-rehabilitációhoz kapcsolódott, a feladatuk az volt, hogy bevonják az egrieket a fejlesztésekbe. Részt vettek a Gárdonyi-sír felújításában is. Az egyesület elnöke azt mondta: ezt is vállalkozók segítségével tudták megtenni. Ezért a munkáért a vár és a várbaráti kör elismerő oklevelet adott a városszépítőknek.
Az önkormányzat a Városszépítő Egyesületet bízta meg az országzászló felállításával. Erre 36 milliót kaptak az önkormányzattól, ez a munka már folyamatban van.
Emellett tervezik még a Buttler-ház környékén lévő, fürdőző nőt ábrázoló szobor felújítását, a park rendezését.