VII. Nemzetközi Aventics Pneumobil Verseny

A regisztráció és a gépátvétel után öt nemzet 43 csapata vesz részt az idei, sorrendben VII. Nemzetközi Aventics Pneumobil Versenyen. A mai kvalifikációs futam után a tervek szerint szombaton délelőtt 10 órakor indul a sűrített levegővel hajtott járművek versenye a hosszú távú futammal. Az esemény helyszíne most is az Érsekkert lesz.

Újabb részvételi csúcs várható a szombati versenyen: ha minden benevezett jármű indulásra kész, akkor 43 csapat versenghet holnap a különböző futamokban „Az Év pneumobilja” címért. Újdonság, hogy az észt Tartuból is jött egy csapat, viszont a németeknek nem sikerült időben összehozni a versenyképes járművet, így maradt a már tavaly is rekordnak számító öt nemzet. Az észteken kívül a romániai Bacau-ból is először lesznek résztvevők. Most is a megszokott kategóriák várják a csapatokat, vagyis a konstrukció eredetisége, a távolsági, ügyességi és gyorsasági futam mellett megmaradt a Szenior és a tavaly bevezetett telemetria kategória is. Sok ismerős, korábbi győztes is itt van.
Minden további esélylatolgatás helyett érdemes ezeket a járműveket és az egyetemi és főiskolai hallgatókból álló csapatokat élőben is megszemlélni az Érsekkertben a szombaton délelőtt 10 órától kezdődő versenyeken. A hosszú távú, ügyességi és gyorsulási versenyszámok közben különböző kísérő rendezvények szórakoztatják majd az érdeklődőket.