Török emlékek Egerben

Az Egerben található török emlékek megóvása és fejlesztése a cél. Négyszemközti tárgyaláson vett részt május 13-án, kedden a Török Köztársaság budapesti nagykövetségén Şakir Fakili nagykövet vendégeként Habis László, Eger polgármestere. A hivatalát néhány hónapja elfoglaló diplomata kiemelte, hogy Törökország magyarországi kapcsolataiban kiemelt szerepet szán Eger városának.

Habis László polgármester fotódokumentáció és tervek alapján részletesen bemutatta a Minaret, a Vár, a Valide Sultana fürdőrom, a Török Fürdő helyzetét, valamint vázolta Eger Önkormányzata és az Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. fejlesztési terveit. A nagykövet jelezte, hogy a dokumentumokat átadja országa nemzetközi kapcsolatokért felelős ügynökségének. A Turkish International Cooperation Agency (TICA) nevű szervezettel egyeztetve derül majd ki, hogy a török fél milyen részt vállalna nemzetük értékeinek és kultúrájának egri bemutatásában, a városunkban található török emlékek állagmegóvásában, attraktivitásának növelésében.
Şakir Fakili és Habis László polgármester arról is egyeztetett: a Török Köztáraság elsősorban folklór együtteseket hozna Egerbe a nyári rendezvények idejére. Szintén megállapodás született arról, hogy a nagykövet a nyár folyamán felkeresi városunkat. A felek az egri török emlékek ügyét Hóvári Jánossal, Magyarország ankarai nagykövetével együttműködésben kívánják képviselni. Şakir Fakili leszögezte: Eger nagyon fontos a számára, városunk a Török Köztársaság magyarországi gondolkodásának fókuszában áll.