Miénk a tér!

Színjátszás, néptánc, népi játék és vers. Szombaton ezekben a kategóriákban indulhattak a gyerekek a Miénk a tér! utolsó napján. A négynapos fesztivál programján százhetven produkciót mutattak be a Forrásban.

A Hangolda Egyesület A kolozsvári bíró című mesét játszotta el a Miénk a tér! utolsó napján. Az összművészeti fesztivál könnyűzenével indult, a második napon a komolyzene, népzene került középpontba, majd a modern táncé volt a főszerep. A negyedik, vagyis utolsó napon a színjátszás, néptánc, népi játék és vers kategóriában mutatkozhattak meg a fiatalok. A fesztivál 1993 óta működik. A Miénk a tér! kezdetben az Eger környéki előadó-művészeti csoportoknak kívánt lehetőséget biztosítani a fellépésre. 2007-től az általános iskolások mellett középiskolások is bemutatkozhattak a fesztiválon.
A fesztivál negyedik napján Nádasi Erika, Szél Anikó, Ágfalvi György és Sikentáncz Szilveszter zsűrizte a fellépőket. A versek és néptánc mellett a színjátszás is szerepet kapott. Hadobás Luca altfurulyával kísérte népmesét előadó társait.
A fellépők elsősorban Heves megyéből indultak, de a modern tánc napján Salgótarjánból is érkeztek versenyzők. A fesztivál május 17-én egy gálával zárul, amelyre a négy nap legjobbjait hívják meg.