A sárga csillag fénye

„Maradjunk emberségesek – minden körülmények között.” Többek között erre szeretnék felhívni a figyelmet A sárga csillag fénye című kiállításon. A Fisch O. Róbert műveiből összeállított tárlat az antiszemitizmust, a Holokauszt borzalmait mutatja be.

A sárga csillag fénye című kiállítást dr. Ternyák Csaba érsek nyitotta meg az Andrássy György Katolikus Közgazdasági Középiskolában. A tárlat anyagát a Magyarországon született művész, író, orvos Fisch O. Róbert ajánlotta fel az egri főegyházmegyének. A kiállítás alcíme a “Holocaustból fakadó szeretet tanulsága”. Az írónak korábban azonos címmel jelent meg kötete, amelyben a koncentrációs táborok borzalmait elevenítette fel. Dr. Ternyák Csaba elmondta, a kiállításnak nem az a célja, hogy emlékművet állítson a borzalmaknak, hanem hogy azt a jövőben elkerüljük. Valamint hogy a hetven éve történt Holokauszt túlélőire szeretettel és szimpátiával emlékezzünk.
A megnyitóra a közgés diákok zenés műsorral készültek. A kiállítás az iskola aulájában ingyenesen látogatható.