Plusz 360 millió – a kazamatát felújítják, teljes egészében látogathatóvá teszik

Több mint 320 millió forint plusz állami támogatást kap az egri vár a fejlesztéshez – ez jelent meg a múlt héten a Magyar Közlönyben. A témáról tartott sajtótájékoztatón kiderült: a város ehhez 40 millió forint önerőt biztosít, így a várrekonstrukció teljes forrása több mint 2,1 milliárd forintra emelkedik. A pályázat tartalma is változik. A provizori palota helyére tervezett épület nem épül meg, a kazamatára fordítják a fejlesztésre szánt pénz egy részét. Megszüntetik a beázást, elvezetik a csapadékvizet, szigetelik a föld alatti folyosókat. A kazamata egy új bejáratot is kap: a Dobó utca egyik épületéből az aknafigyelő folyosókon keresztül is be lehet majd jutni az egri vár föld alatti világába.

Az állami támogatás és az önrész együtt 360 millió forint – ennyivel jut most több a vár rekonstrukciójára. Tavaly megvolt a közbeszerzési eljárás, aláírták a kivitelezővel a szerződést, és szinte azonnal elindult a munka – mondta Habis László polgármester. Rendbe teszik a kovácsműhelyt, várfalsétányt építenek, rekonstruálják a Szép-bástyát és a Törökkertet, folyik az infrastruktúra kiépítése, felújítása. A polgármester arról is beszélt: a vármúzeum vezetésével közösen kidolgoztak tartalmi változtatásokat, így a provizori palota helyén nem épül meg a tervezett látogatóközpont.Ma is az egyik legfőbb attrakció a kazamata, ennek az állapota egyre inkább romlik. Azt találták ki: a kazamata eredeti funkcióját vissza kell adni, a végvári életet mutatják majd itt be, és teljes terjedelmében látogathatóvá teszik a föld alatti folyosórendszert. A várfal lábánál, a Dobó utcában látogatóközpontot alakítanak ki, innen aknafigyelő folyosón keresztül el lehet érni majd a kazamatát. Habis László polgármester azt mondta: ez egy erőteljes lépés afelé, amit szeretnének: a vár valóban nemzeti emlékhely legyen, méltó a városhoz, a magyar történelemhez.
A vár föld alatti létesítményeire koncentrál a terv, azt emeli ki, ami egyedülálló – mondta Komáromi Tas, az Egri Építész Iroda munkatársa Felújítják a Setét kaput, világítást kapnak az eddig használaton kívüli folyosók, a falat szigetelik, megoldják a csapadékvíz-elvezetést.
A jelenleg is folyó felújítás a vár területének 30 százalékát érinti, ez sokszor gondokat okoz. Látogatóbarát intézkedéseket vezetek be, például csökkentették a jegyárakat – emelte ki Berecz Mátyás, a vármúzeum igazgatója. A most bejelentett változások tartalmi és technikai megújulást is jelentenek.
Ha el akarják kerülni, hogy bezárják a kazamatákat, fel kell újítani – ezt Csillag Tamás, az Egri Vitézlő Oskola elnöke mondta. Az egri vár legnagyobb ellensége szerinte ma már nem a török, hanem a víz.
A Setét kapuba beszivárog, befolyik a víz, télen jégcsap lóg a mennyezetről, van olyan boltív, amely már beomlott. A felső kaszárnyaterem jelenleg zárva, ezt is szeretnék újra megnyitni a nagyközönség előtt, mint ahogy az aknafigyelő folyosókat is.A projekt összköltsége ezzel az emeléssel 2,1 milliárd forintot tesz ki.