Vöröskeresztes Világnap

Henri Dunant, a Vöröskereszt mozgalom alapítójának születésnapja hagyományosan a Vöröskeresztes Világnap. Egerben is megemlékeztek, városunkban három megye dolgozóit és önkénteseit ünnepelték.

A tavasz a megújulás, az újjászületés időszaka. Az anyák napja és a gyermeknap által keretezett sorba jól illeszkedik a Vöröskereszt Világnapja is – kezdte köszöntőjét Dr. Kardos István, a Magyar Vöröskereszt főigazgatója. Kiemelte: mindannyian egyenlőek vagyunk, fontos, hogy tudjunk segíteni embertársainkon. Ebben az önkéntesek élen járnak.
A Magyar Vöröskereszt főigazgatója kiemelte: a karácsonyi kiemelt véradói időszak után kis szünet volt tapasztalható, de tavasszal ismét sok donort várnak véradásra. Hozzátette: május végén zárul a már jól ismert felsőoktatási véradóverseny és számos kitelepülést szerveznek országszerte. Az Egerben szervezett ünnepségen ezúttal nemcsak Heves, hanem Borsod és Nógrád megye képviselői is részt vettek. A Ward Mária Általános Iskola diákjainak műsora után szakmai és az önkéntes munkát elismerő díjakat adtak át.