A hidat is felújítják

A Dobó téri híd felújítását a tervek szerint jövő héten kezdik el, ezért a kivitelezés során legalább egy hétig teljesen lezárják majd, így a Kis Dobó tér csak a Szúnyog köz, a Dobó és a Hibay utca felől közelíthető meg. A Dobó téren is folytatódik a kövezés, mint ahogy a Dobó utcában is.

A belváros-rehabilitáció kapcsán viszonylag kevés szó esett eddig a Dobó téri hídról. A teljes felújítás nem is volt része a programnak. A kivitelezést végző konzorcium részéről csak a híd burkolatának, illetve a kőkorlátnak a felújítása szerepelt a projektben, ezért a város úgy döntött, hogy a teljes felújításhoz további 25 millió forintot biztosít.
A jövő héten indul a hídfelújítás. A tervek szerint a kivitelezés során legalább egy hétig teljesen lezárják majd, így a Kis Dobó tér csak a Szúnyog köz, a Dobó és a Hibay utca felől közelíthető meg.
A Kis Dobó tér egyik ágából még hiányzik egy sáv kőburkolat, egyébként a végleges fugázástól eltekintve ez a terület elkészült. A Dobó utcán pénteken és szombaton is dolgoznak. A hét végéig a Fazola utcáig elkészül a betonozás. A burkoló köveket – a Kis Dobó tér folytatásként – már itt is rakják.
A Dobó téren is szaporodnak a kövek.
A hídfelújítás miatt a tér keleti oldalán az átjárás megszűnik, ezért a templomot és a kollégiumot a Bajcsy-Zsilinszky utca felől lehet majd megközelíteni a terület betonozása után. Hasonló munkafázisnál tartanak az Eszperantó sétányon is.
A Szúnyog közben lezárult a Végvári vitézek talapzatának helyén a régészeti ásatás. Itt folytatódhat a munka, viszont a tér többi részéről levonult a kivitelező, mert a terveknek megfelelően most átadják a területet a régészeknek. A jövő héten induló feltárás a patak parti lépcsős terület kialakítását előzi meg. Erre másfél hónapjuk lesz a Vármúzeum munkatársainak.