Művészet, tanórán kívül

Vers- és mesemondó versenyeket, drogprevenciós napot, kézműves játszóházakat szervezett többek között az EKMK általános iskolás és óvodás gyerekek számára egy uniós pályázatnak köszönhetően. A gyerekek kreativitását fejlesztő programok egészen a nyár végéig tartanak.

A Kulturális intézmények részvétele a tanórán kívüli nevelési feladatok ellátásában címmel meghirdetett uniós pályázaton közel harminc millió forintot nyert az Egri Kulturális és Művészeti Központ. Ennek köszönhetően 2013. szeptemberétől kezdődően tizennégy nevelési-oktatási intézménnyel működtek együtt, hogy a gyerekekhez közelebb hozzák a különböző művészeti ágakat, fejlesszék kreativitásukat.
A Szent Imre Katolikus Általános Iskola diákjai a Törpölő kézműves játszóház egyik foglalkozásán vettek részt. A gyerekek a különböző színekkel lefestett kaspókat repesztő lakkal kezelték.
Az EKMK programjai 2014. augusztus 31-ig tartanak, eddig 1500 gyerek vett részt a különböző rendezvényeken, foglalkozásokon.