Critical Mass

Tizenhatodik alkalommal tekertek együtt Egerben a biciklisek. A fővárosban idén nem szerveztek Critical Mass-t, így az egri felvonulás még nagyobb hangsúlyt kapott a Föld Napján. Közel ezer résztvevőt vártak idén is, út közben egy különleges csapatfotó is készült.

Idén is közel ezer résztvevőt vártak az egri Critical Mass-re. A fővárosban idén nem szervezték meg a biciklis felvonulást, így Egerben gyűlt össze az egyik legnagyobb tömeg.
Óriás buborékfújók is szórakoztatták az indulókat, ezt persze leginkább a kisebbek élvezték. Legtöbben mégis a kerekezés miatt jöttek el.
A tömeg jó része már nem először pattan nyeregbe a kritikus tömeg tagjaként.
Idén az Egri Érseki Fiúkórus is végigbringázta a felvonulást. Még egyenpólót is készíttettek a közös kerekezéshez.
A tömeg először a Lajosváros felé vette az irányt. A Liszt Ferenc téren pihenőt tartottak a bringások.
Legtöbbjüknek talán meglepetés volt a közös csoportkép. Egyszerre emelte a magasba mindenki kétkerekűjét. A felvonulás idén is elérte célját a szervezők szerint, felhívta a figyelmet a környezettudatos közlekedésre a Föld Napján.