Piciny kezekkel a Földért

Idén is versenyeztek a Föld napján az egri ovisok. A Bervavölgyi Tagóvoda szervezett környezettudatos vetélkedőt, „Piciny kezek a Földért” címmel. Tizenhat csapat versenyzett az óvodában.

Csatakiáltással kezdték a napot a gyerekek. Rengeteg feladat várt rájuk, azt gyakorolták, hogyan kell környezettudatos módszereket alkalmazni, persze játékos formában. A Föld napján évről évre vetélkedőt szervez a Bervavölgyi Tagóvoda, minden egri ovi meghívást kapott a vetélkedőre.
A beugró feladat minden csapatnak egy újrahasznosított anyagokból készített játék bemutatása volt.
Míg a csapatok egyik fele a csoportszobában oldott meg feladatokat, a többiek az udvaron ügyességi versenyeken játszottak. Jelképesen hajórakományt kellett célba juttatniuk és célba lőniük.
Egymást is biztatták az csapattársak. A legnagyobb erőpróbának a madárfészek megtöltése volt. Tojásokat kellett beleemelniük az apróságoknak. A szervezők elérték céljukat, mint elhangzott: minden ovis egy lépéssel közelebb került ahhoz, hogy otthon is gyakorolják a környezettudatos szemléletet.