Színház, szerelmem

Politika, közélet, színház. Ezeket a témákat vizsgálja Szíki Károly legújabb kötete, amely Színház, szerelmem címmel jelent meg. A szerző kötetlen beszélgetésre hívta az érdeklődőket.

Színház, szerelmem című könyvét mutatta be Szíki Károly. A színművész harminc éve végzett a főiskolán – pályájának első húsz évét a Nyakamon kötél című kötete dolgozta föl. Legújabb könyvében az elmúlt tíz évre koncentrál. Többek között a színházi, közéleti, politikai világ visszásságaira kívánja felhívni a figyelmet. Mint mondta, könyve egyfajta visszatekintés, amelyben a mesterekre is emlékszik. A sok színházi formát megélt szerző, azt vallja az élet maga is színház.
Szíki Károly elmondta, azokat az embereket örökítette meg művében, akik tettek valamit a magyar nemzeti kultúráért. A Színház, szerelmem mellett Az elme zavar című verseskötete és Eltűnt című könyve is megjelenik idén. A szerző nemcsak legújabb könyvét, hanem hatvanadik születésnapját is ünnepelte. Eddigi pályájának elismeréséül egy amerikai-magyar civilszervezet a Nagy Medve csillagkép egyik csillagát nevezte el róla.