Népszerű a Főiskola

Növekedett az egri főiskola népszerűsége a felvételizők körében. Több, mint ötezeren jelentkeztek az EKF-re. A legnépszerűbb képzési terület -az előző évekhez hasonlóan- a pedagógusképzés- jelentette be sajtótájékoztatón a főiskola vezetősége. A hazai diákok mellett hamarosan kínai hallgatók jelentkezését is fogadhatja az egri intézmény.

Nőtt az érdeklődés az Eszterházy Károly Főiskola iránt – derült ki az idei felsőoktatási jelentkezési statisztikából. Mintegy 16 %-kal többen választották továbbtanulásuk céljául az EKF-et, mint tavaly. A sárospataki Comenius Kar csatlakozásával 2014-ben már a főiskola öt karának kínálatából választhattak a továbbtanulni szándékozók. Közel ötezren írták a jelentkezési lapra az egri intézményt, több mint kétezren az első helyre.

A legnépszerűbb képzés a testnevelő-edző, de sok jelentkezőt vonzott a mozgóképkultúra és médiaismeret, az óvodapedagógus és a gazdálkodási szak is. A jövőben a hazai diákok mellett az egri főiskola a kínai hallgatókra is számít. Az intézmény vezetősége, kapcsolatépítési céllal, márciusban Pekingbe látogatott.
Szeptemberben doktorandusz hallgatót fogad Kínából az egri főiskola, jövőre pedig megérkezhet az első költségtérítéses képzésben résztvevő csoport is. A kínaiak főként a történelem tudományi képzések iránt érdeklődnek.