Országos vadásznap

A vadászat becsületének helyreállítása volt az egyik cél, amikor a vadászat megújításának nekivágtak, a másik pedig az, hogy Magyarország ismét vadászati nagyhatalom legyen – ezt Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes mondta Hatvanban, az Országos Vadász- és Horgásznap megnyitóján. Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter az erdők védelméről és a vadgazdálkodási ágazat bevételeiről beszélt. Azt mondta: az ágazatot sikerült tartósan nyereségessé tenni, míg 2010-ben 160 millió forintos volt az eredmény, addig ez 2013-ban 1,4 milliárd forintra emelkedett.

1882-ben 600 magyar vadász megalapította a Vadóvó Egyletet Hatvanban, tudták, hogy az összefogásban van az erő – mondta Szabó Zsolt, Hatvan polgármestere az Országos Vadász- és Horgásznap megnyitóján. Azt is mondta: csak stabil alapokra lehet jövőt építeni. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes úgy fogalmazott: amikor 2010-ben a magyar vadászat megújításának nekivágtak, egyik céljuk a vadászat becsületének helyreállítása volt, a másik pedig, hogy Magyarország ismét vadászati nagyhatalom legyen.
A miniszterelnök-helyettes szerint nemzetgazdasági jelentősége is van a vadászatnak, hiszen a legkevésbé iparosodott részekre viszik el a fizetőképes embereket. Semjén Zsolt kiemelte: megállapodást kötöttek a 350 ezres horgásztársadalommal is.
Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter azt mondta: korszerű feltételeket kívántak teremteni, a horgászatot és a vadászatot szabályozó törvények megalkotásánál ez a cél vezette őket. 2011-ben életbe lépett a vadhúsrendelet – emelte ki a miniszter – elérhetővé tették a magyar családoknak is a vadhúst. A vadgazdálkodás ágazati bevétele rekordszintre emelkedett.
– Örömmel jelenthetem ki, hogy a vadgazdálkodási ágazatot sikerült tartósan nyereségessé tenni, míg 2010-ben mindössze 160 millió forintos volt az eredmény, addig ez 2013-ban csaknem kilencszeresére, vagyis 1,4 milliárd forintra emelkedett – mondta a miniszter.
Fazekas Sándor arról is beszélt: a hazai erdők védelme érdekében is léptek. 12,5 ezer hektárral nőtt az erdőterület, így az erdősültség 21 százalékos. A halgazdálkodásról szóló törvényről elmondta: a horgászatot helyezik előtérbe, védik a halállományt. Céljuk az is, hogy a családok több halat fogyasszanak. Úgy fogalmazott: a magyar hal egészséges és finom.
Szabó Zsolt, Hatvan polgármestere a Hubertus-kereszt aranyfokozatát, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, aki egyben az Országos Magyar Vadászati Védegylet vezetője is, ugyanennek a kitüntetésnek a legmagasabb, gyémántfokozatát kapta a Vadászati Kulturális Egyesülettől.