Jobbik kampányzáró Egerben

Heves megyében bombaerős csapattal vágott neki a választásnak a Jobbik – mondta Vona Gábor Egerben. A pártelnök szerint Heves megye a Jobbik megyéje lesz április hatodika után. Az egri Sportcsarnokban Mirkóczki Ádám és Sneider Tamás is szólt a választókhoz.

A kampányt egyértelműen a Jobbik nyerte, mocskolódás nélkül, egyedüli pártként állt elő tisztességes programmal – jelentette ki Vona Gábor Egerben.
Az elnök hozzátette: Heves megyében bombaerős csapattal készülnek a választásra, arra számítanak, hogy április hatodika után Heves megye jobbikos megye lesz. Elhangzott: a közvélemény-kutatások is mutatják, jogy a Jobbik felülmúlta a baloldali összefogást, a cél azonban a Fidesz feletti győzelem.
Mirkóczki Ádám országgyűlési képviselőjelölt elmondta: a választásig hátralévő napokban az egyelőre tartózkodókat igyekeznek szavazásra bírni.
A kampányzárón Sneider Tamás, a Jobbik Magyarországért Mozgalom alelnöke kiemelte: a mezőgazdasági feldolgozóipart erősítenék meg. Húsüzemek, vágúhidak létesítésére van szükség a megyében, hogy munkahelyek teremtésével akadályozzák meg a környező falvak elnéptelenedését.