Rendőrök a rutinpályán

Biztonsággal – Kék Lámpával – rendőri szakmai és közlekedési verseny megyei döntőjét tartotta Egerben a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság. A rendőrök három területen mérhették össze tudásukat: motoros járőr, gépkocsizó járőr és karos forgalomirányító kategóriában.

Lámpák helyett rendőr irányította a forgalmat péntek délelőtt a Rákóczi út – Cifrakapu út kereszteződésében. Nem a közlekedési lámpa romlott el; a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság Baleset-megelőzési Bizottsága rendezte meg a Biztonsággal – Kék Lámpával rendőri ügyességi és elméleti verseny megyei döntőjét. A verseny célja a rendőri balesetek megelőzése, a szakmai és közlekedési szabályismeret felfrissítése, elmélyítése volt.
A versenyzők öt percet töltöttek a kereszteződésben, a bírák többek között azt figyelték, hogy a rendőr hogyan veszi fel a forgalom ritmusát, mennyire szabályosak a karjelzései. Fodor Ferenc rendőrzászlós már több megyei versenyt is megnyert. Mint mondta, nemcsak a megmérettetés miatt jó egy ilyen alkalom, de az autósoknak sem árt, ha többször találkoznak karos forgalomirányítóval.
A verseny a rutinpályán is zajlott: az autósoknak 12 feladatot kellett végrehajtaniuk. Volt többek között szlalomozás előre- és hátramenetben, áthaladás a szerelőaknán és ördögketrec is.
A motoros ügyességi versenyen is több mint tíz feladatot kellett teljesíteni.
A Biztonsággal – Kék Lámpával verseny országos döntője április közepén lesz Budapesten.