Közgyűlés

Összesen 24 napirendi pontot tárgyalt mai ülésén a közgyűlés. A képviselők döntöttek arról, hogy az önkormányzat elkészíti a város helyi védelmi koncepcióját, támogatják a sportmúzeum működtetését, az Agria Volánnak 35 millió támogatást nyújtottak. Döntöttek a városon átvezető kerékpárút kivitelezéséhez szükséges önkormányzati rendelet módosításáról, miután a pályázat pozitív elbírálásban részesült.

A közgyűlés kezdetén Habis Lásló polgármester külön köszöntötte dr. Pócs Tamás professzort, aki a közelmúltban Szécsényi-díjat vehetett át, valamint Blaskó Balázs színház igazgatót, aki Jászai-díjat kapott. Kovács Kati a város díszpolgára Kossuth-díjat vehetett át, az ő köszöntését a délutáni órákban tartották.
Habis László polgármester a napirendek előtt felszólalásában az Egerbe tervezett kerékpárút hálózat pályázati előkészítéséről beszélt. Bejelentette, hogy a félmilliárdos pályázat sikeres lett, Eger visszakapta az esélyt a beruházás megvalósítására. Tóth István képviselő a Sas út és a vasútállomás környékének állapotára hívta fel a figyelmet. A közelmúltban itt elbontottak egy épületet, de azóta sem takarították el, mint mondta: szemetes, piszkos ez a forgalmas környék. Kérte a jegyzőt, hogy intézkedjen mielőbb. Dr. Kovács Luca elmondta: egyelőre egy zöld takaróhálót tettek ki, de mivel magánterületről van szó, lassan halad az ügy megoldása.
Sós István alpolgármester az Agria Volán képviselőjétől kérte az egyik lajosvárosi helyközi megállóhely áthelyezését.
Ficzere György a Dobó utca, Csathó Csaba a Lenkey–ház helyi védelem alá vonását kezdeményezte, illetve kérte, hogy hozzanak létre pénzügyi alapot a műemlék házak állagmegóvására. Habis László azt javasolta, hogy csereingatlanokat ajánljon fel az önkormányzat, így ezek az értékes épületek magánkézből a város tulajdonába kerülnének. Ennek kapcsán döntöttek arról, hogy a Főépítészi Csoport helyi védelmi koncepciót dolgozzon ki.
Módosították az Eger K2 út és környéke, valamint a Tinódi utca környékének szabályozási tervét is. Döntöttek a városon átvezető kerékpárút kivitelezéséhez szükséges önkormányzati rendelet módosításáról. A munka majd öt városrészt érint, valamennyi képviselő örült a beruházásnak. Százezer forintos támogatást ítélt meg a testület az Egri Lenkey János Általános Iskola „Halas Iskola Szülői Alapítványa” részére. Elfogadták az Agria Humán és az Egri TISZK idei éves üzleti tervét.
A Sportmúzeum működtetését is vállalta a város. A polgármester elmondta: a sportmúzeumot a vármúzeumhoz akarták csatolni, de ez jogi akadályokba ütközött, szerinte viszont az itteni gyűjteményt még látogatottabbá kell tenni. Egyhangúlag elfogadták az előterjesztést, így arról döntöttek, hogy a sportmúzeum működtetését az év végéig négymillió forinttal támogatják. A roma emberek foglalkoztatására pályázatot nyújt be a város.
Az Agria Volán részére 35 millió forintos támogatást nyújtanak, mellyel a cég fedezheti a 2013-as veszteségét. A polgármester azt kérte a cég vezetésétől, hogy tegyen meg mindent azért, hogy csökkentse a veszteséget. Kelemen Imre műszaki üzletág igazgató elmondta: úgy tűnik pozitív elmozdulás történt az év első felében, dolgoznak azon, hogy még több bevételük legyen. A képviselők a sportcélú támogatásokat is felosztották.
Összesen 106 millió forintot különítettek el erre a költségvetésből. Ebből az Egri Vízilabda Klubnak korábban 66, az EKF férfi kézilabda csapatának 9, az EKF kosárlabda csapatának 2 millió forint támogatást adtak. A fennmaradó 29 millió forintra 52 egyesület pályázott, 45 nyert. Rázsi Botond külön kiemelte, hogy az óvodai úszásoktatást 7,7 millió forinttal támogatja a város, felmenő rendszerben indítják be a programot.