Határtalanul

Gárdonyi Géza és Tamási Áron életét, kedvenc ételeit bemutató kiállítás nyílt az Andrássyban. Közgés és korondi diákok dolgoztak együtt egy éven keresztül, ezt a kapcsolatot koronázta meg a kiállítás. A héten Egerben vendégeskedtek az erdélyi diákok.

Gárdonyi Géza kedvenc étele az erdei gombás marhapofa ragu, Tamási Ároné a töltött káposzta volt – többek között ez derült ki a közgések és a korondi szakközépiskolások kutatómunkájából. A két íróról kiállítást is készítettek a fiatalok.
A Határtalanul című programhoz csatlakozott egy éve a két középiskola. Többször találkoztak, kutattak közösen a diákok.
A héten húsz korondi fiatal érkezett Egerbe, közös programokat szerveznek a diákok. A diákok azt mondják, az utóbbi évben összecsiszolódott a társaság.
Az igazgató elmondta, fontos, hogy a határ két oldalán élő magyarok tartsák a kapcsolatot a továbbiakban is, és emlékezzenek rá, hogy egy család vagyunk.