Belváros-rehabilitáció: Dobó téri előkészületek

A tükörszint kialakítása után hamarosan elkezdődhet a Dobó tér feltöltése és betonozása. A Kis Dobó téren ez a munkafolyamat hamarabb megvalósulhat. A belvárosi közlekedés szempontjából fontos változás, hogy a Szúnyog köz – Dobó utca közötti szakaszra nem lehet behajtani, mint ahogy a Bajcsy-Zsilinszky utca is le van zárva a forgalom elől.

Most alakítják ki a Dobó téren a tükörszintet, vagyis a tér szintbehozását végzik a munkagépek és a munkások. Az ütemezés szerint a Minorita templom felől haladnak az áruház felé. A Kollégium előtt a növénykazetták alapozása elkészült, a héten zsaluzás és azok betonozása következik. Szemben, a tér másik oldalán az elektromos vezetékek kiváltása befejeződött, itt is a fák körüli növénykazetták kialakításához fogtak hozzá. Ha megfelelőek lesznek a műszaki paraméterek a feltöltéssel kapcsolatban, akkor körülbelül két-három héten belül elkezdődnek a betonozási munkák.
– Ahol a régészek a feltárást végzik, az a rész gyakorlatilag a vízijátéknak a területe. Azt ebből a térmunkából úgyis kihagyták volna az építők, de nyilvánvalóan a gépészeti aknák kialakítása majd csak a régészet befejezése után fog kezdődni – mondta Tuza Róbert, a Városüzemeltetési Iroda vezetője.
A Kis Dobó téren gyakorlatilag teljesen befejeződtek a közműépítési munkák. Jelenleg a híd Kis Dobó tér felőli oldalának vízszigetelésén dolgoznak, illetve nagyrészt itt már elvégezték a tükörkiemelést. Itt a héten elkezdik a feltöltést, amit majd a betonozás követ. Közlekedési szempontból nagy változás, hogy a Szúnyog közben is elkezdődött a csapadékvíz elvezetéshez kapcsolódó munka. E miatt a Szúnyog köz-Dobó utca közötti szakaszon nem lehet behajtani, mert jelenleg itt folynak a földmunkák.