Megvan az LMP programja

Elkészítette és bemutatta választási programját dr. Csarnó Ákos LMP-s képviselő. A politikus programjában a munkahelyteremtés, a közbiztonság, a környezetvédelem, a fiatalok elvándorlásának kérdésére kínál megoldást. Mint elmondta: az LMP-t, Magyarország zöld pártját nyilvántartásba vette a helyi választási iroda, hiszen Heves megye 1. számú választókerületében a napokban adta le az összegyűjtött aláírásokat.

Magyarországnak szüksége van egy zöld pártra – mondta Csarnó Ákos. Az LMP-s politikus elmondta, hogy jó úton haladnak, hiszen a választókerületek felében a párt képviselő-jelöltjei már leadták az ajánlóíveket. A határidőig, március 3-ig pedig leadják az összes többiben is, így biztos, hogy mind a 106 körzetben állít jelöltet az LMP. Csarnó Ákos bemutatta a Lehet Más a Politika helyi választási programját, amelyet célzottan a választókerületre dolgoztak ki.A politikus azt is elmondta, hogy a mai nappal elindult saját képviselői honlapja is a csarnoakos.hu.