Szobormustra

Elkezdték a Dobó szobor és a Végvári vitézek szoborcsoport restaurálását. A régi patina eltávolítása után láthatóvá váltak a régi öntési hibák és az azt követő javítások ónnal, ólommal vagy éppen vörösrézzel. A legtöbb munkát a Dobó szobor adja majd a restaurátoroknak.

Ha valaki most távolról megnézi a Dobó szobrot és a Végvári vitézek szoborcsoport tagjait, még akár azt is hihetné, hogy ezek vörös agyagból készült alkotások. Ahhoz, hogy így nézzenek ki több mint 1 tonna homokra és homokszóróra volt szükség, hiszen a restaurálás előtt el kellett távolítani a zöldes-feketés patinát. Így néz ki a bronz natúr színe. Ezzel láthatóvá váltak a régi öntési hibák és az azt követő javítások ónnal, ólommal vagy éppen vörösrézzel. A legtöbb munka a Dobó szoborral lesz. A lapokból összeálló talapzat acél csavarokkal lett belülről összeillesztve, kívülről pedig hidegen kalapálták egybe. A csavarok korrodáltak. Ezekből többet ki kell majd cserélni.
A Végvári vitézeken is lesz javítani való, de korántsem annyi, mint a Dobón. Az ágaskodó lovaknál jelentkezik olyan nyíróerő, amit tekintélyes méretű vascsapokkal oldottak meg. Ezeket majd vissza kell hegeszteni a betonba rögzítés előtt. Itt csak kisebb javítások, pótlások lesznek – mondta Schütz Zoltán, okleveles restauráló-művész..
Először a Dobó szobor restaurálásával kell elkészülni, mivel a kivitelező március végére ígérte a tér aljzatbetonozását. A térburkolat elhelyezése előtt a szobrot vissza kell szállítani eredeti helyére.
A javításokat argonos hegesztéssel végzik, majd újra patinázzák a szobrokat, így a mostani beavatkozásokat nem lehet majd látni.