Felelős magatartás az üzleti életben

Jó példákkal mutatták be a gazdasági szereplők társadalmi szerepvállalását az Egri Norma Alapítvány keddi rendezvényén. A konferencián a civil, az önkormányzati és a gazdasági élet képviselői is részt vettek, az alapítvány célja ezen szektorok egymással való kapcsolatának erősítése és a társadalmi felelősségvállalás népszerűsítése volt.

A cégek társadalmi szerepvállalásának fontosságára hívta fel a figyelmet az Egri Norma Alapítvány keddi programja, amit a Kereskedelmi és Iparkamara épületében rendeztek civil szervezetek, önkormányzatok és cégek képviselőinek részvételével. Magyarországon még nem alakult ki hagyománya a vállalati felelősségvállalásának, ezért az Egri Norma Alapítvány a pozitív példák bemutatását is beépítette a programba.
A társadalmi szerepvállalás szoros összefüggésben áll a cégek fenntarthatóságával és versenyképességével, nem csak a nagyvállalatok, de a kis- és középvállalkozások szintjén is- emelte ki dr. Csáfor Hajnalka, az egri főiskola intézetigazgatója, a rendezvény egyik előadója.
A rendezvényen több cég is bemutatta saját felelős gyakorlatát. A jó példát mutatók között volt nagyvállalat, bank, szálloda, bevásárlóközpont, kisvállalkozás és önkormányzat is. Ezek a cégek odafigyelnek a környezetükben élők igényeire, etikus üzleti magatartást folytatnak, és tőlük telhetően igyekeznek tenni is a helyi társadalom érdekeiért.