Támogatott energia

Nagyobb állami szerepvállalást fontolgat a kormány a Mátrai Erőmű Zrt. munkájában – fogalmazott a nemzeti fejlesztési miniszter Visontán. Németh Lászlóné kiemelte, hogy az erőmű többségi tulajdonosaival együttműködve, az állam részesedésének növelésével képzeli el a változásokat a kormány.

Új búzafeldolgozó üzem létesül és számos zöld beruházás indul meg a Mátrai Erőmű Zrt. területén. Ezekről tájékozódott a nemzeti fejlesztési miniszter Visontán. Hétfői paksi látogatása után Németh Lászlóné most a Heves megyei vállalat vezetésével egyeztetett. Elmondta, hogy a többségi tulajdonosokkal együttműködve, ugyanakkor az állami részesedés növelésével képzeli el a közös jövőt a kormány.
Valaksa József, az erőmű igazgatóságának elnöke szintén támogatta az együttműködést. Azt mondta: állami szerepvállalás nélkül nem valósulhatnának meg hosszú távú beruházások. Horváth László megyei kormánymegbízott szerint a környéken élők többségének szüksége van az erőműre a megélhetéshez.
Az állami részesedés mértékéről még folynak a tárgyalások. Pontos arányokról későbbre ígértek tájékoztatást.