Ellenőrzések

– A Nemzeti Adó- és Vámhivatal alapvető célja az elmúlt évben és idén is a költségvetés védelme. A kockázatelemzési és ellenőrzési tapasztalatok azt mutatják, hogy vannak olyan személyek, gazdálkodói körök, érdekcsoportok, amelyek

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal megyei munkatársai az elmúlt évben 5800, jórészt utólagos ellenőrzést hajtottak végre. Ezen belül meghatározó volt az Általános Forgalmi Adóhoz köthető ellenőrzés.
– Mintegy 10,2 milliárd forint adókülönbözetet állapítottunk meg, összességében pedig majdnem 11 milliárdot, tehát gyakorlatilag 95 százaléka az ellenőrzési megállapításainknak az általános forgalmi adóhoz köthető – mondta Lukács György, megyei igazgató.
Mint elhangzott, az adóregisztrációs eljárás 2012-es bevezetése óta eltelt két év során a NAV Heves Megyei Adóigazgatóságán az érintett 3200 vállalkozás kockázatelemzése és 341 helyszíni ellenőrzés eredményeként 183 vállalkozás adószámát törölték és 136 vállalkozás került fokozott adóhatósági felügyelet alá.
A megyei Vám és Pénzügyőr Igazgatóság a nem legális jövedéki termékek, így például a csempészett cigaretta felderítésében kiemelkedő eredményeket ért el. Mint azt Mérész Ferenc igazgató elmondta, szinte kétnaponként voltak ellenőrzések a társhatóságokkal közösen az M3-as autópályán és a fő közlekedési útvonalakon. December 30-án egy olyan kamiont tartóztattak fel, ami több mint 35 ezer doboz zárjegy nélküli cigarettát tartalmazott. A kiszabott jövedéki bírság csak itt 35 millió forint volt. A tavaly szeptember 3-i, cégtemetőként elhíresült, Heves megyei gyanúsítottakat is felvonultató esettel kapcsolatban elmondták, az összehangolt adó- és vámhatósági, valamint nyomozói munkának köszönhetően a gyanúsítottak száma a tavalyi 24-ről mára 56-ra nőtt, de az ügy végére ez a szám meghaladhatja a négyszázat.
– Növekedett mind a lefoglalt ingóságok, mind pedig a számlákon zárolt pénzösszeg. Még egy nagyon jelentős jelenségre hívom fel a figyelmet, ez pedig az önkéntes megtérítés. Az érintett gazdasági társaságok közül ugyanis öt jelentős cég önkéntes befizetést teljesített az adóhiányt megtérítendő. Ez február 24-vel 225 millió forint volt összesen – nyilatkozta dr. Balázs Zsolt, a NAV Észak-magyarországi Regionális Bűnügyi Igazgatóságának vezetője.
Ebben az ügyben körülbelül 10 ezer munkavállalót érintő csalásról van szó, ami az értük járó adó- és járulékfizetéssel volt kapcsolatos. Ebből valamivel több mint ezret már visszajelentettek a rendszerbe, így őket bejelentetten, bevallottan és a közterheket megfizetve foglalkoztatják.