Téli séták – fiatal, de sikeres iskola

Nem olyan régi, alig húszéves, de az ország legjobbjai között van – a Pásztorvölgyi Iskolát mutatták be a téli séták idei első programján. Öt sétát terveztek a lokálpatrióták február végére, márciusra. Lesz szó neves egri családról, a vár felújításáról, bemutatnak egy új várostörténeti kötetet, és Ternyák Csaba érsek is mesél majd élményeiről, találkozásairól a pápákkal.

Lassan négy éve, hogy ebben a teremben szemben ültek vele, de az más korosztály volt – utalt Rázsi Botond alpolgármester arra, hogy ő is a Pásztorvölgyiben tanított, az iskola igazgatója volt. Az iskolát 1993-ban alapították, a régi épület olyan állapotban volt már akkor, hogy nevelő-oktató munkát ott nem lehetett végezni – mondta Rázsi Botond. A kezdetekről Irlanda Dezső mesélt. 1991-ben tervezte az iskolát Komáromi Péter és Thoma Emőke. Az épület párját ritkító, ilyen aula és tornaterem máshol nincs, ezeket a közösségi tereket a felnémetiek is használhatják – mondta a Pásztorvölgyiben tanító Irlanda. A kezdetektől kiemelten oktatják az angolt, beiskolázási problémájuk soha nem volt. Az igazgató, Kántor Zsolt azt emelte ki: a diákok szeretnek ide járni, de nemcsak jól érzik itt magukat, hanem eredményesen is dolgoznak.
Ez már a 155. séta volt, az Egri séták egrieknek program 2007-ben indult. Néhány éve a nyári séták mellett télen is van néhány helytörténeti előadás, idén öt helyszínre vezetnek a séták, öt mesélővel találkozhatunk. Jövő héten az lesz a téma, milyen szerepet játszott a Gáspárdy család Eger közéletében. Március 8-án dr. Ternyák Csaba egri érsek mesél az élményeiről, találkozásairól a pápákkal, majd egy új várostörténeti kötetet mutatnak be. Az utolsó téli sétán az egri vár megújulásáról mesél Berecz Mátyás, a vármúzeum igazgatója. A séták mindig szombaton tíz órakor kezdődnek.