Beszéljenek a tények! – a város és az EVSI is eljárást indított az Egri FC Kft. ellen

Február 18-án megjelent a cégközlönyben, hogy megindult a felszámolási eljárás az Egri FC NB III-as labdarúgócsapatát működtető Egri Futball Club Szolgáltató Kft. ellen. Ugyanezen a napon az egyik országos sporttelevízió reggeli műsorában a tulajdonos olyan vádakat fogalmazott meg az önkormányzatra és stadiont üzemeltető Egri Városi Sportiskolára vonatkozóan, amelyre Rázsi Botond alpolgármester most dokumentumokkal alátámasztott tényekkel válaszolt. A sorozatos szerződésszegések miatt az Egri Városi Sportiskola és az önkormányzat is eljárást indított az Egri FC Kft. ellen, ugyanakkor a sportiskola megszüntette az Egri FC bérleti jogviszonyát a stadionban. Az egri utánpótlás csapatok folytathatják a szezont a város támogatásával.

2013. május 31. – ekkor még úgy nézett ki, hogy az új tulajdonos, Kósa Sándor színre lépésével rendeződhet az Egri Futball Club Kft-nél a helyzet. Ma már tudjuk, hogy ez csak fél év újabb agónia volt. Február 18-án ugyanis közzétették a cégközlönyben, hogy megindult a felszámolási eljárás az Egri FC NB III-as labdarúgócsapatát működtető Egri Futball Club Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság ellen. Ugyanezen a napon az egyik országos sporttelevízió reggeli műsorában a tulajdonos olyan vádakat fogalmazott meg az önkormányzatra és stadiont üzemeltető Egri Városi Sportiskolára vonatkozóan, amelyre Rázsi Botond alpolgármester most dokumentumokkal alátámasztott tényekkel válaszolt. Mint mondta, a klub körül kialakult visszásságok a 2011 utáni időszakra vezethetők vissza, amikor Kocsis Zoltán 100%-os tulajdonos lett. Kósa Sándor az adósságok ellenére is elkezdte a Kft. átvételét, miközben a várostól 8,8 millió forint költségvetési támogatást kapott. 2013. augusztus 30-án három megállapodás született az önkormányzat, az üzemeltető városi sportiskola és az új tulajdonos között:
1. Kósa Sándor vállalta a korábbi adósságok törlesztését (24 havi, 500 ezer forintos részletekben.)
2. A stadion és a klubház használatára – beleértve a bérleti díjat, a rezsit, a pályahasználatot és karbantartási díjat is – havonta 400 ezer forintot fizet.
3. A 2014-es évre eső támogatási keretből 5,5 millió forintot megelőlegezett a város.
Ennek ellenére elmaradt utánpótlás mérkőzésekről, kifizetetlen edzőkről és játékosokról szóltak a hírek. A közleményben az áll, az önkormányzat felszólítására a kft. mind a mai napig nem tudott hitelt érdemlően elszámolni a várostól kapott pénzek felhasználásával és a korábban említett megállapodásokat is részben vagy egészben figyelmen kívül hagyta. A Kft.-nek – csak a város és a sportiskola felé – 18,4 millió forint tartozása van, ezért és a szerződésszegések miatt a Sportiskola és az önkormányzat is eljárást indított az Egri FC Kft ellen, ugyanakkor a sportiskola megszüntette az Egri FC bérleti jogviszonyát a stadionban. Az utánpótlás viszont folytathatja a szezont.
Az NB III-as idényt – már csak a felszámolás miatt is – ez a csapat valószínűleg nem fogja befejezni. Viszont most el lehet indítani egyfajta újjáépítést, más formában, más sportszervezethez kapcsolódóan, amely esetleg az utánpótlást is átveszi. Hogy ez milyen osztályból indulhat el, az az MLSZ-szel történő egyeztetésen múlik.