Újabb programok a várban

Az állandó és időszaki kiállítások mellett újabb múzeumpedagógiai programokkal készül a Vármúzeum, melyek február 17-től március 9-ig látogathatók. A diákok interaktív tárlatvezetéseken és múzeumi barangoláson is részt vehetnek. A február 24-től négy napon át tartó tematikus héten pedig a farsangi népszokásokkal ismerkedhetnek meg a műhelyfoglalkozásokon.

Szécsényi Orsolya igazgatóhelyettes a Dobó István Vármúzeum újabb programjairól, kiállításairól beszélt. Az interaktív bemutatókon a gyerekek felpróbálhatják Dobó István sisakját, Bornemissza Gergely süvegét. A beöltözésen kívül többek között titkosírással, mesékkel és írói műhelytitkokkal is megismerkedhetnek a Gergők és Vicák című foglalkozáson a Gárdonyi-kuckóban. Ezen kívül a Vármúzeum műhelymunkával is készül, amely az időszaki Múlt-kirakó régészeti kiállításra épül. Itt a gyerekek múzeumi órán, tárlatvezetésen és kézműves foglalkozáson vehetnek részt.
Március 23-án a Magyar-Lengyel Barátság Napját Eger rendezi meg, amelyre a Vármúzeum rajzpályázatot is meghirdetett. Ennek témája A farkas meg a reggelije című lengyel mese. Az óvodások és általános iskolások alkotásait március 10-ig várják.
Pénteken Balassi Bálintra emlékeznek a várban. A fegyverbemutató és kiállítás mellett a Reneszánsz teremben végvári virtust rendeznek, ahol a korabeli játékokat próbálhatják ki az érdeklődők.