Évértékelés a katasztrófavédelemnél

Sikeres volt a 2013-as év, Heves megyét elkerülték az országos méretű katasztrófahelyzetek és negyven százalékkal csökkent a vonulási statisztika is – hangzott el a katasztrófavédelem megyei évértékelőjén. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főigazgatója kiemelte az őrsprogram eredményességét és az iparbiztonsági kérdések hangsúlyosságát.

Felére csökkent a tűzesetek száma a tűzvédelemben történt változásoknak köszönhetően – értékelte a 2013-as évet dr. Bakondi György. A főigazgató szerint a hatósági megelőzés eredményességét az őrsprogram is jól mutatja. Az elmúlt két évben 35 őrs létesült az országban, de továbbiakat is tervez a katasztrófavédelem.
A katasztrófavédelem három pillére a tűzvédelem, a polgári védelem és az iparbiztonság – fogalmazott Csontos Ambrus. A megyei igazgató szerint idén utóbbit is hangsúlyosabban kezelik a korábbiaknál. Mint elmondta, Heves megyében összesen 21 veszélyes üzemet ellenőriztek tavaly.
Elhangzott, hogy egyre több diák töltené a kötelező ötven órás közösségi szolgálatot a katasztrófavédelemnél. Az elmúlt évben megötszöröződött a jelentkezők száma és továbbra is szívesen fogadják az érdeklődő fiatalokat.