A rák világnapja

Február 4-e a rák világnapja hazánkban. Jelenleg Magyarországon évente 70 ezer embernél diagnosztizálják ezt a betegséget. A Magyar Rákellenes Liga Egri Alapszervezete ebből az alkalomból tartott előadásokat, a Kossuth Zsuzsanna Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium éttermében.

A rákkal kapcsolatos tévhitekre hívták fel a figyelmet a Kossuth Zsuzsanna Szakközépiskola és Szakiskola diákjainak. A rák nem csak egészségügyi probléma, és nem csak az időseknél jelentkezik. Ami pedig a legfontosabb hogy megelőzhető. Hangsúlyozta előadásában Prof. Dr. Simon Tamás, a Magyar Rákellenes Liga elnöke. Hozzátette, az egészségünk a vagyonunk, amit meg kell őriznünk.
A Magyar Rákellenes Liga Egri Alapszervezete, az oktatási intézménnyel közösen egészséggel kapcsolatos totót és rajzversenyt is szervezett a tanulóknak.
Jelenleg Magyarországon évente 70 ezer embernél diagnosztizálnak rákot és majd 35 ezer ember veszíti életét ebben a betegségben.