Ingyen tej a gyereknek

Eger minden állami fenntartású általános iskolájában beindult hétfőtől az iskolatej program. Az eddigi 3 intézmény helyett, most már 12 iskolában kaphatnak reggelente a gyerekek ingyen tejet.

Egerben minden állami fenntartású általános iskolában beindult az iskolatej-program, mintegy 3500 gyermek kap ingyen friss tejterméket – jelentették be sajtótájékoztatón. Decemberben Eger is bekerült 100%-ban támogatott települések közé, de a program beindításához szükséges feltételeket mostanra sikerült megteremteni. A Klebersberg Intézményfenntartó Központ megkötötte a szerződéseket, így az Egertej Kft. február 10-től Eger minden állami fenntartású iskolájába szállít reggelente tejtermékeket.

A hétfőtől működő program keretében az iskolákba reggelente 7 és 8 óra között szállítja a tejtermékeket az Egertej Ktf. Két új munkatársat vettek fel a megnövekedett feladatok miatt és tervezik a kiszállításban foglalkoztatott létszám bővítését is.
A szállítóktól az Egri Közszolgáltatások Városi Intézménye munkatársai veszik át a tejet, majd gyűjtik össze a kiürült műanyag poharakat. Rázsi Botond, alpolgármester szerint a dolgozóknak nem jelent jelentős plusz munkát az iskolatej-programban vállalt feladat.

A gyerekek szívesen fogadták az ingyen tejet, kakaót, sajtot. A Pásztorvölgyi Általános Iskolában az üres poharak összegyűjtésében is készséggel segítenek a tanulók.

Az iskolákban az elmúlt három nap tapasztalata alapján gördülékenyen zajlik az iskolatej program. Egerben mintegy 3500 gyerek jut így minden nap egészséges tejtermékhez.