SBS Eger Eszterházy – Ózdi KC 31-20

Véget ért a téli szünet a férfi kézilabdázóknál, a 14. fordulóval folytatódott a bajnokság. A listavezető egriek a hatodik Ózdot fogadták. A győzelem – és a két pont – egy percig sem forgott veszélyben, 11 góllal nyertek Pálosék. Vasárnap idegenben, a Békés ellen játszik a csapat.

A kézilabda NB I/B-ben, a Keleti-csoportban listavezető egriek a felkészülési tornák és edzőmérkőzések után az elmúlt hétvégén ismét bajnoki mérkőzésen léptek pályára. Csík János együttese a hatodik Ózd csapatát fogadta a Kemény Ferenc Sportcsarnokban.
A fehér mezes egriek végig kézben tartották a mérkőzést, már az első félidő végén hét góllal vezettek. Ennek megfelelően Csík János mindenkit pályára küldött, folyamatosan cserélgette az embereket. 31-20-ra nyert az Eger az Ózd ellen. Az egriek legeredményesebb játékosa, Pálos Gábor nyolc találatig jutott.
A csoportellenfél Nyíregyházától januárban igazolt fiatal irányító-átlövő, Szűcs Balázs a felkészülési mérkőzések után bajnoki találkozón is bemutatkozott az egri csapatban.
Vasárnap idegenben, a hetedik Békés ellen játszanak az egriek. A csapat legközelebb február 22-én játszik hazai környezetben, amikor a Kecskemét látogat majd Egerbe.