Húsz éves a Pódium

A Pódium Tánc- és Balettiskola huszadik évfordulóján gálaműsort rendeztek a Gárdonyi Géza Színházban. A tánciskola az önálló munkát is támogatja, így növendékei saját koreográfiáit is megtekinthette a közönség.

A Hoffmann meséi című táncdarabból is láthatott részletet a közönség a Pódium Tánc- és Balettiskola huszadik évfordulóján rendezett gálaműsoron. A tánciskolát Barta Dóra és Mirkóczki Zita alapította húsz évvel ezelőtt.
A Pódium tehetségei közül sokan a Táncművészeti Főiskolán, illetve a Győri Tánc- és Képzőművészeti Szakközépiskolában tanultak tovább – közülük többen is vendégszerepeltek a műsorban. Bozsányi Liliána Egy jel című saját koreográfiáját adta elő, majd a kezdetekről mesélt.
A 2001-ben létrejött Egri Fesztivál Balett a Pódium tehetségeivel számos fesztiválon vett részt. 2006-ban elnyerték a Területi Príma díjat. A tánciskola 29-szer ért el országos első helyezést, 2010-ben Európa-bajnok lett, valamint a Kiváló Együttes aranyfokozatát és is magáénak tudhatja.