Okosotthon

Környezettudatosságra nevel a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság új játéka. Az „Okosotthon” című internetes játékban Fogyasz Tóni és Pici Lili mutatja be a gyerekeknek, hogyan viselkedjenek otthon is környezettudatosan? Először a hunyadisok ismerhették meg a programot.

A tudatos fogyasztásra hívja fel a figyelmet a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság egy internetes játékkal. Az „Okosotthont” most a hunyadisok próbálhatták ki, Pici Lili és Fogyasz Tóni iránymutatásával.
Az Okosotthon segítségével a padlástól a pincéig gyakorolhatják a gyerekek a környezettudatosságot. A lakás minden helyiségébe elvezeti őket a játék.
Csöpögő csapot, bedugva felejtett kenyérpirítót is találhatnak böngészés közben. A legtöbb negyedikes otthon is odafigyel rá, hogy ne pazaroljon sok energiát.
Az iskola igazgatója szerint fontos, hogy a gyerekek már egészen korán a gyakorlati oldaláról is megtapasztalják a takarékosságot, környezettudatosságot otthon.
A játéknak egyébként elkészült egy felnőtteknek szóló verziója is. Így a szülők is együtt játszhatnak gyermekeikkel.