Itthon maradt a Dobó kupa

A férfi kézilabda Dobó Kupa nyolc csapatos felkészülési tornán jól szerepelt a házigazda egri csapat. Veretlenül nyerték a tornát, a döntőben hét góllal győzve az NB I-es Vác ellen. Szombaton és vasárnap Miskolcon játszik Csík János együttese egy újabb felkészülési tornán.

A férfi kézilabda Dobó Kupa nyolc csapatos felkészülési tornán jól szerepelt a házigazda, és az NB I/B Keleti-csoportban listavezető SBS Eger Eszterházy együttese. A csoportmeccsek során legyőzték a fővárosi PLER második csapatát, a román I. osztályban szereplő Nagybányát, illetve az NB I-es újonc Győrt, így Csík János csapata bejutott a vasárnapi döntőbe, ahol az addig szintén hibátlan teljesítményt nyújtó NB I-es Vác várt rájuk.
Az első félidő váci szempontból kifejezetten rosszul indult. 3-3 után csak egy gólt szereztek a Pest megyeiek, míg Pánczélék meg sem álltak 12-ig, ekkor jött a vendégek részéről Rostás István időkérése.
Sokat nem változott az első félidőben a játék: szenvedett a Vác, az Eger pedig sorra lőtte a gólokat. A félidőben 16-7-re vezettek a hazaiak. Fordulás után ébresztőt fújt a Vác. Feljött négy gólra az NB I-es csapat, most Csík János kért időt.
Végig vezetve, a végjátékban aztán látványos játékot produkálva magabiztosan nyert az Eger 29-22-re. Veretlenül lett első az SBS Eger Eszterházy együttese.
A különdíjak közül kettő is itthon maradt. A legjobb kapus Repóth Dániel, míg a gólkirály Pálos Gábor lett 21 találattal. A hétvégén újabb felkészülési tornán vesz részt a csapat, ezúttal Miskolcon, az Avas-kupán

Dobó Kupa férfi felkészülési kézilabda torna
Eger, Kemény Ferenc Sportcsarnok, 2014. január 18-19.

Eredmények
A-csoport:
Váci KSE – CSM Oradea 28-25, Tatai AC – Nyíregyháza 27-27, CSM Oradea – Tatai AC 22-30, Nyíregyháza – Váci KSE 17-26, Nyíregyháza – CSM Oradea 24-23, Tatai AC – Váci KSE 20-31
Végeredmény: 1. Váci KSE, 2. Tatai AC, 3. Nyíregyháza, 4. CSM Oradea
B-csoport:
SBS Eger Eszterházy SzSE – PLER Budapest II. 32-24, SZESE Győr – Minaur Baia Mare 25-22, Minaur Baia Mare – SBS Eger Eszterházy SzSE 21-22, PLER Budapest II. – SZESE Győr 23-26, Minaur Baia Mare – PLER Budapest II. 29-29, SBS Eger-Eszterházy SzSE – SZESE Győr 24-19
Végeredmény: 1. SBS Eger Eszterházy SzSE, 2. SZESE Győr, 3. Minaur Baia Mare, 4. PLER Budapest II.

Helyosztók:
7–8. helyért: CSM Oradea – PLER Budapest II. 25-31
5–6. helyért: Nyíregyháza – Minaur Baia Mare 20-31
3–4. helyért: Tatai AC – SZESE Győr 22-29
Döntő: Váci KSE – SBS Eger Eszterházy SzSE 22-29

A torna végeredménye: 1. SBS Eger Eszterházy SzSE, 2. Váci KSE, 3. SZESE Győr, 4. Tatai AC, 5. HCM Minaur Baia Mare (ROU), 6. Nyíregyháza Flop Holding, 7. PLER Budapest II., 8. CSM Oradea (ROU)

Különdíjak
Legjobb mezőnyjátékos: Filipe Mota (SZESE Győr)
Legjobb kapus: Repóth Dániel (SBS Eger-Eszterházy SzSE)
Gólkirály: Pálos Gábor (SBS Eger-Eszterházy SzSE), Andrei Grasu (Minaur Baia Mare) 21–21 gól