Kézilabda Dobó Kupa

A férfi kézilabda NB I/B Keleti csoportban listavezető SBS Eger Eszterházy együttese a megyei kézilabda szövetséggel közösen idén is megrendezi a Dobó Kupa felkészülési tornát. Az ellenfelek között NB I-es és NB I/B-s hazai, illetve romániai csapatok találhatók. A nyolc együttest két csoportba sorsolták. A szombati és vasárnapi csoportmeccsek után vasárnap délután kezdődnek a helyosztók. A belépés díjtalan.

A másodosztályú bajnokság Keleti-csoportját vezető egrieknek nem maradt sok idő pihenésre az őszi szezon zárását követően, mivel február 9-én, az Ózd elleni hazai mérkőzéssel folytatódik a bajnokság. Január 3-án indult a felkészülés. A bajnoki mérkőzések előtt ráhangolódásként két tornán is indulnak az egriek. Az első, most hétvégén hazai környezetben lesz. A nyolc csapatos Dobó Kupa Nemzetközi felkészülési tornán az NB I-es Győr, az NB I-es és NB I/B-s vegyes csapattal felálló PLER Budapest és a romániai első osztályban szereplő Nagybánya lesz Szabó Péterék ellenfele. A mérkőzések helyszíne a Kemény Ferenc Sportcsarnok lesz. A játékidő: 2×25 perc. A vasárnap délutáni helyosztókon a csoportok azonos helyén végzettek mérkőznek egymással. A csoportmeccsek szombaton és vasárnap 10:20-tól kezdődnek, míg a helyosztók délután negyed négytől. A belépés díjtalan. A Dobó Kupán a tervek szerint bemutatkozhat az egriek új igazolása, a nyíregyházi Szűcs Balázs is. A második torna január 25–26-án, Miskolcon lesz. Az Avas-kupán NB I/B-s ellenfelek várnak Csík János fiaira. Ezt követően jön az Ózd elleni hazai bajnoki február 9-én.

Csoportbeosztás :
A-csoport
1. Tatai AC
2. CSM Oradea
3. Váci KSE
4. Nyíregyháza Flop-Holding

B-csoport
1. SZESE Győr
2. SBS Eger Eszterházy
3. Minaur Baia Mare
4. PLER KC

A mérkőzések időrendje:

2014. január 18. (szombat)
Csoportmérkőzések:
10:20-11.20  SBS Eger Eszterházy —PLER KC
11:30-12:30  SZESE Győr—Minaur Baia Mare (Románia)
12.45-13.45  Váci KSE—CSM Oradea (Románia)
14:00-15.00  Tatai AC—Nyíregyháza Flop-Holding
15.15-16.15  Minaur Baia Mare—SBS Eger Eszterházy
16.30-17.30  PLER KC—SZESE Győr
17.45-18.45  CSM Oradea—Tatai AC
19.00-20.00  Nyíregyháza Flop-Holding—Váci KSE

2014. január 19. ( vasárnap )
Csoportmérkőzések:
10.20-11.20  Nyíregyháza Flop-Holding—CSM Oradea
11.30-12.30  Minaur Baia Mare—PLER KC
12:45-13.45  Tatai AC—Váci KSE
14.00-15.00  SBS Eger Eszterházy —SZESE Győr
Helyosztó mérkőzések :
15.15-16.15  7-8.  helyért          A IV—B IV
16.25-17.25  5-6.  helyért          A III—B III
17 35-18.35  3-4.  helyért          A II—B II
18.45-19.45  1-2.  helyért          A I—B I
Eredményhirdetés: 19:50