Erőemelő Hungarian Open

A Magyar Paralimpiai Bizottság jóvoltából az áprilisi dubaji erőemelő világbajnokság előtt Egerben rendezik az utolsó kvalifikációs nemzetközi versenyt. A tíz fős magyar csapatból ketten már teljesítették a szintet, de ők is indulnak a versenyen. Az első két nap több értékes helyezés mellett egy ezüstérmet szereztek a magyarok.

A vasárnaptól szerdáig tartó utolsó világbajnoki selejtezőn öt kontinens, 22 országából több mint nyolcvan versenyző vesz részt, köztük tíz magyar. Többségük a nemzetközi porondon még újoncnak számít.
– Velük szemben az az elvárásunk, hogy életük legjobbját nyomják meg, de a legminimálisabb elvárásunk, hogy szabályos gyakorlatokat mutassanak be a verseny során és kiesést nem fogadunk el, az nem lehet – tette hozzá az elvárásokkal kapcsolatban Faragó Péter, szakágvezető.
A magyarok közül első nap a legjobb eredményt a 49 kg-osok között versenyző Tunkel Nándor érte el. 136 kg-os teljesítménnyel lett második, így ismét teljesítette a vb-kiküldetési szintet.
– Az Európa-bajnokságon is, Moszkvában, meg már tavaly Dubajban, a világkupán is teljesítettem, ott is 130 kg-ot nyomtam, meg ez is beleszámít a teljesítményembe. Ezzel megvan a kvalifikációm, világbajnokságon indulhatok – nyilatkozta Tunkel Nándor
Tunkel Nándor másfél éve dolgozik a korábbi paralimpikon és világbajnok Szabó-Ozor János edző kezei alatt.
Az első két napi magyar mérleg így Tunkel ezüstérme mellett még két negyedik, három ötödik és egy hatodik hely. A világbajnoki szintet már korábban teljesítő Szávai Csaba utolsó nap, szerdán fog versenyezni.