Színművészek Annáért

Vidám, ünnepi műsort állítottak össze a Gárdonyi Géza Színház művészei. Jótékonysági esten gyűjtöttek az egykori gárdonyis tanár, Csáki György unokájának, Annának. A befolyt összeget a kerekesszékes Anna állapotának javulására fordítják.

Fontosabb adni, mint kapni, karácsony közeledtével ráadásul egyre nagyobb dolgokat ér el a szeretet érzése – ezekkel a szavakkal köszöntötte Annát és a megjelent segítőket Martonné Adler Ildikó. A képviselőasszony is gárdonyis diák volt, így hát első megkeresésre csatlakozott volt tanára, Csák György kezdeményezéséhez, unokájáért.
Anna a Ward Mária Intézet diákja. Napja nagy részében kerekesszékhez van kötve. Ezen változtatna a család a befolyt összegből. A nagyszülők meglepetése volt a jótékonysági est.
A Gárdonyi Géza Ciszterci Gimnázium dísztermét vers és zene töltötte meg ezen az estén. A színház művészei is a jó ügy mellé álltak.
Az állapotjavító készülék egyébként közel egymillió forintba kerülne. A család további segítséget is szívesen fogad.