Látássérült judo Eb

A Magyar Paralimpiai Bizottság – együtt Eger városával – beugróként, a britek helyett, mindössze két hónap előkészület után vállalta a látássérült judo Európa-bajnokság rendezését. A küzdelmek szerdán kezdődtek és pénteken fejeződnek be a Kemény Ferenc Sportcsarnokban. A három nap során három magyar versenyző lép szőnyegre.

A Hotel Eger ezúttal mint edzőhely segíti az Európa-bajnokságra érkezett 150 sportolót. Az esemény nem egyszerűen egy kontinensviadal, hanem ugyanakkor junior Világjátékok is, hiszen a 22 európai ország mellett Indiából és Algériából is érkeztek utánpótlás versenyzők – hangzott el az eseményt felvezető sajtótájékoztatón. Rázsi Botond alpolgármester és Harmati László, a Hotel Eger and Park igazgatója egyaránt azt hangsúlyozta, hogy bár szűk volt az idő, az eddigi parasportversenek is azt bizonyították, hogy nem hiába Eger a magyar parasportok központja. Az elmúlt évek nemzetközi szerepvállalásának köszönhetően sportdiplomácia terén ma már meghatározó szerepet tölt be a Magyar Paralimpiai Bizottság.
Bíró Norbert, a magyar látássérült judo válogatott szakvezetője, a Látássérültek Nemzetközi Sportági Szövetségének nemzetközi judo vezetője az esélyekkel kapcsolatban elmondta. Három magyar versenyző lép tatamira az Eb-n, mindhárman csütörtökön versenyeznek. Egy-egy érem és pontszerző helyben reménykedik a szakvezető. Erre legnagyobb esélye a kétszeres paralimpiai bronzérmes, Szabó Nikolettnek van.