Horizon 2020

A 2014-2020 közötti uniós költségvetési ciklusban elérhető támogatások jogszabályi hátteréről, részleteiről, az elmúlt időszak eredményeiről már több fórumon is lehet tájékozódni. A kutatás és fejlesztés terén megújulási kényszer előtt állnak a hazai és velük együtt a kelet-közép európai intézetek. A sikeres pályázatok alapfeltétele az összefogás, a szakmai partnerség régiós szinten. Erről tartottak konferenciát a Főiskolán.

Dr. Horváth Ágnes, az Eszterházy Károly Főiskola nemzetközi ügyekért felelős rektorhelyettese a konferencia előtt tartott sajtótájékoztatón kiemelte, minden intézménynek, így az egri főiskolának is fontos a nemzetközi megmérettetés úgy a tanárképzés, mint a nemzetközi kapcsolatok kiépítése terén. A kutatás-fejlesztésben élen jár az EgerFood Tudásközpont, de a folyamatos piaci jelenlét elengedhetetlen feltétele a pályázati lehetőségek kihasználásához, ami nemzetközi partnerek nélkül ma már lehetetlen – mondta Kiss Attila, az EKF-EgerFood Regionális Tudásközpont főigazgatója. A szakmai együttműködés koordinálására hozták létre a Cassovia Life Sciences konzorciumot, ami az orvosi- és élettudományok terén működő tudományos kutatóintézeteket és innovatív ágazati szereplőket tömörítő önkéntes non-profit egyesület. Tagjai a kassai Pavol Jozef Safárik Egyetem, az Ungvári Nemzeti Egyetem, a Szlovák Tudományos Akadémia Állatélettani Intézete és az EKF EgerFood Tudásközpont. Mint azt a konzorciumi tagok elmondták, közös céljuk ezt a régiót vezető európai térségekkel egyenrangú tudományos és innovációs centrummá fejleszteni. Ehhez a jövőre induló Európai Uniós Horizon 2020 keretprogram forrásait is szeretnék igénybe venni. Michael Galsworthy, a Londoni Egyetem munkatársa kiemelte, a statisztikák szerint a támogatások eloszlása az Unión belül még mindig egyenlőtlen: a nyugati tagállamok a kutatás-fejlesztés terén 34-szer több forráshoz jutnak, mint a keleti országok pályázói, de az Unió külső partnerei, mint például Kína, az Egyesült Államok, vagy India is több pénzt kap erre a célra, mint az EU keleti tagállamai. Erre is szeretnék a Európai Bizottság döntéshozóinak figyelmét felhívni.