Labdarúgó NB III: Egri FC – Putnok FC 1-0

Szombaton és vasárnap már a tavaszi forduló első, előrehozott mérkőzéseit játszották a labdarúgó NB III-ban. Az egriek a negyedik helyezett és 11 forduló óta veretlen Putnokot fogadták a Szentmarjay Tibor Városi Stadionban. Ősszel a Putnok, most az Eger nyert 1-0-ra.

Az első félidőben egy-egy kezezés történt a két 16-oson belül. Az egyiket – a putnoki Pistol megmozdulását nem érezte szándékosnak Telek Ákos játékvezető, míg az egri Milovanovicét a 43. percben igen. Utóbbiért sárgát adott és büntetőt ítélt a vendégeknek. Serban tizenegyesét azonban Illyés megfogta. A második félidőben – mint ahogy a mérkőzés nagy részében – a Putnok próbált helyzeteket kialakítani, de az egri védelem végig jól zárt. A 88. percben aztán a hátul adogató putnokiak hibájából helyzetbe kerültek az egriek. Háda megzavarta Pistolt, a labda Milovanovic elé pattant, aki ezúttal nem hibázott, a kifutó Burdun mellett helyezett a hálóba. Az első fordulóban a Putnok, a visszavágón az Eger nyert 1-0-ra.
A többi eredményről: nyert a listavezető Kazincbarcika a Felsőtárkány ellen, a Jászapáti újabb győzelmével már a 11. helyen áll. A Ferencváros a csak ifjúságiakkal felálló Ebest 7-0-ra győzte le. A Rákospalota ellen gólparádét rendezett a Létavértes.
A március 1-jei, 17. forduló előtt a 14. helyről várják a 16 pontos egriek a folytatást. Közben nyilvánosságra került, hogy a jelenlegi tulaj ellen jelentős értékre, üzletszerűen elkövetett sikkasztás bűntette miatt hirdettek ítéletet november 25-én a II. és III. kerületi bíróságon. A Fővárosi Törvényszék sajtóosztályától kapott információ szerint az ítélet nem jogerős, mivel azzal szemben a vádlott és védője elsősorban felmentésért, másodsorban enyhítésért fellebbezett.

A tájékoztató pontos szövege:
„A K. Sándor ellen sikkasztás bűntette miatt indult büntetőügyben a Budapesti II. és III. Kerületi Bíróság 2013. november 25-én hirdetett ítéletet. A bíróság a vádlottat jelentős értékre, üzletszerűen elkövetett sikkasztás bűntette, két rendbeli, nagyobb értékre, üzletszerűen elkövetett sikkasztás bűntette miatt két év szabadságvesztésre és 750 ezer forint pénzbüntetésre ítélte.
A szabadságvesztés végrehajtását 3 év 6 hónap időtartamra felfüggesztette. Rendelkezés született arról is, ha a vádlott a kiszabott pénzbüntetést nem fizetné meg, akkor azt fogházbüntetésre kell átváltoztatni.”
K. Sándor ügyében a bíróság kötelezte továbbá a vádlottat, hogy az ítélet jogerőre emelkedésétől számított 15 napon belül fizessen meg a magánfeleknek összesen 3 millió forint polgári jogi igényt. A bíróság a magánfélnek ezt meghaladó igényét a törvény egyéb útjára utasította.
Az ítélet nem jogerős, mivel azzal szemben a vádlott és védője elsősorban felmentésért, másodsorban enyhítésért fellebbezett. Az ítéletet az ügyész tudomásul vette.”

NB III. Keleti-csoport, 16. forduló. 2013. november 30.
Egri FC – Putnok FC 1–0 (0-0)
Eger, Szentmarjay Tibor Városi Stadion, 53 néző. V.: Telek Ákos (Csáky Tibor, Dobsonyi László)
Eger:Illyés – Molnár T., Topčagić, Szabó R., Mikó – Varga M., Ablonczy, Milić (Nagy T. ), Borlean – Háda, Milovanović. Technikai vezető: Molnár Róbert.
Putnok:Burdun – Matei, Kovács R., Pistol, Kerékgyártó – Szabó Á., Zimányi, Szeleczki – Tóth Sz., Serban, Horváth B. Vezetőedző: Dan Manaila.
Gólszerző: Milovanović (88.)
Sárga lap: Milovanović (43.), Molnár T. (70.), Ablonczy (76.), Szeleczki (83.)

Az NB III. Keleti-csoport további eredményei:
Hajdúböszörményi TE – FC Hatvan 2-1
Cigánd SE – Nyírbátori FC 1-1
Egri FC – Putnok FC 1-0
Kazincbarcikai SC – Fortress Felsőtárkány 1-0
Rákospalotai EAC – Létavértes SC 97 1-6
Debreceni VSC-DEAC – FC Tiszaújváros 2-0
Veresegyház VSK – Jászapáti FK 0-2
Ferencvárosi TC II – Ebes FC 7-0