A megye legjobbjai 2013-ban

A vállalkozói díjak mellett a Príma díjakat is kiosztották a pénteki megyei gálán. Dr. Nagy Andor, a Gonda-Báder duó és a Tomory Gábor Néptánciskola kapta az idei Príma díjat. A közönség szavazata alapján Kakucsi-Csernák Zoltán részesült elismerésben.

Pénteken adták át a megyei év vállalkozója elismeréseket. Demeter Csaba lett az év borásza, Garabás Péter az év építésze, Szekrényes Tamás és Kiss István az év vállalkozója. Bérczessy András mint az év médiavezetője, Csontos Sándor pedig mint Heves megye pénzügyi szolgáltatója vehetett át díjat. Idén az év kereskedőjének járó elismerést Jelencsik András és Magdus Csaba kapta. Az év vendéglátója Konkoly György, vaskereskedője pedig Utassy Antal lett. Gay István kereskedelem kategóriában, Farkas Zoltán a kis- és középvállalkozások fejlesztéséért részesült kitüntetésben. Az egyik kereskedelmi bank különdíját a Komfort-Plussz Kft. kapta.
A Vállalkozói díjak átadása után a megyei Príma díjakat is kiosztották. A Vállalkozók Országos Szövetségének megyei szervezete nyolcadik alkalommal értékelte a kultúra, népművészet vagy tudomány területén kiemelkedő tevékenységet végzők munkáját.
A Príma-jelölteket egy tanácsadó-testület határozta meg titkos szavazással. Az idei közönségdíjat Kakucsi-Csernák Zoltán kapta. A Príma díjat és a vele járó díjazottanként egy-egy millió forintot. a Gonda-Báder duó, a Tomory Gábor Néptánciskola és dr. Nagy Andor vehették át.
A VOSZ év vállalkozója országos díjait december 6-án adják át Budapesten a vállalkozók napján. Heves megyéből dr. Bánhidy Pétert, Báry Pétert, és Palik Tibort javasolták.