Konferencia határon túli magyar és történelem szakos tanároknak

Szakmai-tudományos tanácskozást rendeztek határon túli magyar és történelem szakos pedagógusoknak Gárdonyi Géza születésének 150. évfordulója, az emlékév alkalmából. Hoffmann Rózsa köznevelésért felelős államtitkár azt mondta: a magyar diákok határon túli látogatása, a NAT-ba beemelt tananyagok, a közös versenyek mind azt szolgálják, hogy ne csak szólamként, hanem szívbéli valóságként éljék meg és tanítsák, tanulják a határok fölötti nemzetegyesítést. A szervezők szándéka, hogy a tapasztalatcserével, konferenciával ápolják a magyar – magyar kapcsolatokat, hozzájáruljanak a nemzet újraegyesítéséhez.

A Kárpát-medencében élő és dolgozó magyar és történelem szakos tanárokat hívták meg a Gárdonyi-emlékév zárásaként megrendezett szakmai-tudományos tanácskozásra. A háromnapos programot az Emberi Erőforrások Minisztériuma, Eger és a Rákóczi Szövetség Szervezte. Felismerni és vállalni a felelősséget – ezt üzeni Gárdonyi és 1552 a magyar nemzet egészének – mondta a megnyitón dr. Vasas Joachim, az Egri Kereskedelmi Iskola igazgatója. Szerinte a felnövekvő generáció nevelésében, az együvé tartozás, a tanárai, a történelmet oktató pedagógusok valódi végvári kapitányokként harcot vívnak az utolsó emberig.
A magyar diákok határon túli látogatása, a NAT-ba beépített irodalmi magyar nemzettudat kialakításában a felelősen gondolkodók együttes munkájára van szükség.
Maradandó szellemi teljesítményt nemcsak a művészek alkotnak, hanem a tanárok is, hiszen a diákokban tovább él, amit elültettek – ezt már dr. Hoffmann Rózsa köznevelésért felelős államtitkár mondta. A szellem pallérozása maradandó szellemi alkotás. Úgy látja: különösen az határon túl, ahol a magyar nyelv és irodalom és történelmi tananyagok, az ösztöndíjak, közös versenyek mind azt a célt szolgálják, hogy ne csak szólamként, hanem szívbéli valóságként éljék meg és tanítsák, tanulják a határok fölötti nemzetegyesítést – mondta az államtitkár.
Habis László polgármester a Gárdonyi-emlékévet úgy értékelte: példás együttműködésre építő lüktető, eleven megemlékezés volt, amely a legkisebbektől a szépkorúakig minden korosztályt megszólított. Olyan szakemberek folytatnak itt diskurzust, akik a magyarság jövőjéért munkálkodnak, átadják az anyanyelv és az olvasás szeretetét, a történelem igazságát – mondta a polgármester.
1998 óta minden évben megrendezik a történelemtanárok táborát, idén pedig már az irodalomtanároknak is rendeztek konferenciát – emelte ki Csáky Csongor, a Rákóczi Szövetség főtitkára. Fontos ez a rendezvény azért is – mondta – mert a jövő generáció identitása a pedagógusoktól is függ.
A konferencia dr. Bitskey István akadémikus, irodalomtörténész előadásával kezdődött. Eger a szépirodalomban, Tinóditól Gárdonyiig – ez volt a téma. Közel száz magyar és történelem szakos tanár vett részt a konferencián.