Új közösségi ház Felnémeten

Átadták a felnémeti közösségi házat. A ház egyébként már működik, ifjúsági klub, mozi, kisgyerekes anyukáknak Bogyó és Babóca klub indult. A SZETA és a Kárpátok Alapítvány közel 43 millió forint támogatást kapott a civil szervezetek infrastrukturális fejlesztésére kiírt pályázaton. Összességében 45 millió forintot költhetnek közösségfejlesztésre, civil szervezetek szakmai támogatására. A program 11 kistérséget érint.

A huszonnégy éves SZETA egri alapítványa 1996-ban költözött Felnémetre, a Béke utca környékére – emlékezett vissza dr. Farkas Zsuzsa, a SZETA Egri Alapítványának kuratóriumi elnöke. Az eddigi helyüket már régen kinőtték, több éven keresztül a Pásztorvölgyiben tartották a foglalkoztatókat. 2011 őszén a Kárpátok Alapítvánnyal közösen pályázatot nyújtottak be, 43 millió forint támogatást kaptak. Ezt egyrészt az Észak-Magyarországon működő civil szervezetek fejlesztésére fordítják, másrészt a Felnémeten élő hátrányos helyzetű embereknek nyújtanak jogi, egészségügyi segítséget, munkaerő-piaci tanácsokat. Céljuk a közösségfejlesztés is.
Olyan civilszervezetekkel vették fel a kapcsolatot, amelyek szintén hátrányos helyzetű emberekkel foglalkoznak. Ezzel az új közösségi házzal a felnémetieket szeretnék szolgálni – mondja a SZETA egri kuratóriumának elnöke. Különböző közösségi programokat indítanak, de szívesen látnak minden helyi, kiscsoportos kezdeményezést is. Farkas Zsuzsa szerint Felnémet gazdagodott, a civil ház mellett már egy közösségi háza is van.
A Kárpátok Alapítványt 1995-ben hozták létre, az elmaradott térségek felzárkóztatásával foglalkozó civil szervezetek fejlesztése a céljuk. Az, hogy most saját ingatlanba költöznek, azt jelenti, hogy a képzéseiket, programjaikat itt tudják majd tartani – mondja Bata Boglárka igazgató.
A közösségi ház megnyitóján Berki Péter és Balázs Richárd lépett fel. Azt tervezik, hogy Berki Péter segítségével dzsesszklubot indítanak. Már elindult az ifjúsági klub, a mozi, a kisgyerekes anyukáknak szóló Bogyó és Babóca klub.