„MUNKAHELYI KÉPZÉSEK TÁMOGATÁSA NAGYVÁLLALKOZÁSOK SZÁMÁRA A KONVERGENCIA RÉGIÓBAN”

A Heves Megyei Vízmű Zrt. a Szakmai, idegen nyelvi,kompetenciafejlesztő és informatikai képzések a Heves Megyei Vízmű Zrt-nél című projekt keretében 100 %-os mértékű, 57.377.022 forint vissza nem térítendő támogatást, nyert el az Új Széchenyi Terv keretében melyből képzési programok valósulnak meg.

A projekt célja a gazdasági versenyképesség növelése a cég humánerőforrás fejlesztési tervén
alapuló tervezett képzések megvalósításával. A projektben a cég munkavállalói közül 228 fő vesz
részt, akik közül 79 fő több képzésen is részt vesz, így összesen 403 képesítést szereznek a cég
alkalmazottai. A cég 86 fő hátrányos helyzetű munkavállalót von be a képzésekbe. Kiemelt cél a
megváltozott munkaképességűek foglalkoztatásának bővítése.
A projektben az alábbi képzéstípusok valósulnak meg:
1. Ahhoz, hogy a cég továbbra is a jogszabályoknak és szakmai fejlesztési igényeknek
megfelelő szintű szolgáltatások ellátására képes legyen fontos a szükséges szakmai ismeretek fejlesztése, a gyorsan fejlődő, bővülő tudásanyag elsajátítása. Összesen 10 féle OKJ-s képzés valósulhat meg szakmai területen a képzésben résztvevők száma összesen 236 fő.

2. A cég ügyfélközpontú szolgáltatásainak fejlesztéséhez fontosak a vezetési-
szervezetfejlesztési, ügyfélkezelési ismeretek oktatása több szinten és módszerrel
(Ügyfélszolgálati továbbképzés, Szervezetfejlesztés, vezetőképzés tréning, Ügyfélkapcsolati tréning). A vezetői-szervezetfejlesztési és ügyfélkapcsolati képzéseken 3 féle képzés valósulhat meg, melyben a résztvevők száma összesen: 143 fő.

3. Informatikai továbbképzésekre is szükség van a gyors felhasználói informatikai tudás bővítésére, 2 képzésben vesznek részt munkavállalóink: táblázatkezelés, szövegszerkesztés, a résztvevők tervezett száma 20 fő.

4. Fontos a nyelvtudás fejlesztése, (Angol nyelvtanfolyam), ebben 4 fő fog részt venni.

A pályázat azonosító száma: TÁMOP-2.1.3.C-12/1-2012-0006
A projekt megvalósítási helye:

3300 Eger, Hadnagy u. 2.

MEGOSZTÁS
Előző cikkVárospolitika és performansz
Következő cikkPalócgála