Emléktábla

Volt osztályfőnökük, Farkas Sarolta tiszteletére emléktáblát helyeztek el a régi I-es számú Általános Iskola Marhot Ferenc utcai homlokzatán az 1961-ben végzett fiú osztály hajdani diákjai. Mint elhangzott, generációk nőttek fel a keze alatt, tanítási módszerei alapján az elmúlt fél évszázad legnagyobb tanáregyéniségei közé tartozott Egerben.

Farkas Sarolta, Sári néni egy fehér hajú, jóságos, de szigorú tanár volt.
A magyar nyelv tanítási módszerei alapján az elmúlt fél évszázad legnagyobb tanár egyéniségei közé tartozott Egerben – mindezt Habis László polgármester mondta a régi I. számú Általános Iskola volt tanáráról. Generációk nőttek fel a keze alatt. Az 1961-ben, az iskolában végzett fiú osztály összefogásának köszönhetően most Sári néni, a volt osztályfőnök tiszteletére egy emléktáblát helyeztek el az iskola Markhot Ferenc utcai homlokzatán. Az egykori diákok nevében dr. Mészáros Tamás, a Corvinus Egyetem nyugalmazott rektora emlékezett volt tanárukra.
Tudását lelkesen és játékosan adta át tanítványainak. A 61-ben végzett osztály utoljára 30 éve találkozott Sári nénivel. Azóta is őrzik emlékét. Mint mondták, ezek között a falak között olyan valaki dolgozott, akire még 50 év múltán is érdemes emlékezni. A régi osztálytársak évente kétszer még most is összejárnak, úgy Budapesten, mint Egerben.